Társadalmi innováció - új társadalmi válaszok, úttörő közösségi megoldások korunk égető szociális, környezeti és egészségügyi problémáira

Tudatosan jó

Letöltés PDF formátumban


Zsirai Viktória

Magyarország, Pest, 2045 Törökbálint, Baross utca, 26.2

info@tudatosanjo.hu

+36206215708


Régiós

megvalósítás alatt álló ötlet

Gazdaságélénkítő
Egyéb hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatási re-integrációját segítő
Tudásmegosztó

Szegénységi küszöb alatt élők/gyermekvédelmi támogatásban részesülők
Alacsony iskolai végzettségűek
Megváltozott munkaképességűek

2023-05-15

2030-06-15

A Tudatosan jó egy helyen mutatja be az összes magyarországi, terméket előállító társadalmi vállalkozást - megkönnyítve ezzel a szervezetek és a vásárlók helyzetét. A társadalmi témákra érzékeny érdeklődők így könnyen megismerhetik a vállalkozásokat, a termékpalettát – a szervezetek pedig erőforrásaikat a közösségi célra koncentrálhatják, mégis nagyobb bevételt, ismertséget érnek el. A Tudatosan jó nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a vásárló pontosan tudja, hogy az adott terméket melyik szervezet készítette, és az a szervezet mivel foglalkozik, hol működik. A versenytársak esetében ez az információ nem elérhető. A Tudatosan Jó projekt másik célja, hogy a társadalmi vállalkozásokkal kapcsolatos friss híreket, eseményeket bemutassa – így az érdeklődők többet tudhatnak meg a szervezetekről, közelebb kerülhetnek a hozzájuk, jobban megismerhetik őket. A konkurens vállalatok tevékenységének ez nem része. Továbbá a Tudatosan Jó a versenytársaknál több szervezettel fog együttműködni, szélesebb termékpalettát tud kínálni az érdeklődők számára.

A társadalmi vállalkozások társadalmi cél érdekében (pl. megváltozott munkaképességű, hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatására) létrehozott szervezetek, melyek gazdasági tevékenységet is folytatnak. A probléma alapja, hogy a terméket előállító társadalmi vállalkozások elsősorban a közösségi célokat tartják szem előtt, így kevesebb erőforrás jut a marketingre, kommunikációra - így ismertségük nem elég nagy, még az ilyen szervezetek céljaival egyetértő potenciális vásárlóknak is csak töredékét tudják elérni. Ez a probléma a különböző időszakokból származó kutatási eredmények alapján alig változott – a forrásszerzés nehézségein túl a társadalmi vállalkozások alacsony ismertségét a Nesst (Nonprofit Enterprise and Self-sustainability Team) 2011-es összefoglaló kiadványa, a 2014-es Európai Bizottsági jelentés is leszögezi, a 2017-es miskolci kutatásban is súlyos nehézségként említik a vizsgált szervezetek, és a 2021-ben végzett felmérésben is a résztvevők 58%-a jelölte meg ezt, mint jelentős, fejlődést akadályozó tényezőt. Ugyanakkor a szervezetek megítélése kifejezetten pozitív – a 2017-ben végzett nem reprezentatív felmérésben (G. Fekete et al 2017) a megkérdezettek - 47,1%-a ismerte korábban a „társadalmi vállalkozás” kifejezést, de - 92,3% jelezte, hogy szívesen vásárolná meg a termékeiket - 82,3% úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lenne ezekért egy kicsivel magasabb árat is fizetni

A kétféle célcsoport (társadalmi vállalkozások/ vásárlók) esetében külõnbõzo hatások várhatók: A vállalkozások rövid távon nagyobb ismertséget érhetnek el, a későbbi fázisban pedig bevételeik egy része a Tudatosan jó közösségtől származhat. A megállapodásokat minden esetben egyedileg, a szervezet igényeihez igazítva alakítjuk ki - így egyéb területeken is könnyíthetünk a terheiken, pl. logisztikai megoldások, tartalomkészítés. A vásárlók szempontjából előnyös változás, hogy a korábban ismert társadalmi vállalkozásoknál jelentősen több szervezetet, többféle terméket érhetnek el kutatás, keresgélés nélkül. A megjelenített tartalmak a célcsoport tudatos bemutatásával, a vállalkozások sikereinek, személyes történeteinek bemutatásával közelebb hozzák az esélyteremtés vidám oldalát. A Tudatosan jó fontos célja továbbá, hogy az érdeklõdõk, vásárlók számára rendszeres és határozott pozitív visszajelzést adjon: meglátásunk szerint az empatikus viselkedés, a támogató szándék elismerést érdemel. A Tudatosan jó szándéka a termékek értékesítésén és a vállalkozások bemutatásán túl a szemléletformálás - a szervezetek célcsoportjaihoz tartozó emberek kompetens szerepkõrben való ábrázolása enyhíthet, megváltoztathat a csoportokat érintő sztereotípiákat, előítéleteket. A társadalmi vállalkozások speciális tehetségeknek adnak eséíyt az értékteremtésre - aki pedig a termékek vásárlásával oket támogatja, igazi hétköznapi hős.

A vállalkozás eszközigénye ebben a szakaszban rendkívül szerény (csomagolóanyag) Bérjellegű költség a munkatársak jelképes megbízási díja, mely az első évben várhatóan 4 millió forint. További költségek: marketing kiadások (várhatóan 1 millió forint/év), könyvelői költség (200 ezer forint/év), ügyédi költség (50 ezer/év).

Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.